Az anyagcsere (metabolizmus) alapvető jelenség, amely megkülönbözteti az élő szervezetet az élettelentől; tulajdonképpen a külvilággal való sajátos kapcsolat, amelynek során az élőlény tápanyagokat vesz fel környezetéből, és azokból felépíti saját szervezetének elemeit. Enzimek közreműködésével megy végbe; működése révén valósul meg a szervezet és a környezet állandó kölcsönhatása, amely az egyéb életfolyamatoknak - a mozgásnak, a növekedésnek, a fejlődésnek, az öröklődésnek, a szaporodásnak és az ingerlékenységnek — is alapja. Az anyagcsere anyag- és energiafelvételből (táplálkozásból), a felvett anyagok energiafelhasználással történő átformálásából (asszimilációból), a szerves anyagok lebontása révén energiafelszabadításból (disszimilációból), valamint anyag- és energialeadásból (kiválasztásból) áll.

A felépítés és a lebontás egymással szoros összefüggésben levő ellentétes irányú folyamat, amely még a nyugvó szervezetben is szakadatlanul zajlik.

A szervezet valamennyi sejtje oxigént fogyaszt és szén-dioxidot termel. A légzéssel felvett oxigént az artériás vér vörösvértestjei szállítják a tüdőből a szervekhez, illetve az ott termelődő szén-dioxid a vénákon át jut a tüdőbe, ahol a gázok kicserélődnek. Az élet folyamán végbemenő égés (biológiai oxidáció) alapja az oxigén, ehhez éghető anyagra van szükség; ez a tápanyag. A táplálék az emésztés folyamán kis részecskékre bomlik, ezek egy részét az állat szervezete beépíti saját sejtjeibe, a többit pedig elégeti vagy elraktározza. A hasznavehetetlen égésterméktől a bél, a máj és a vese szabadítja meg a szervezetet. Az egész munka irányítója az idegrendszer, amelynek szabályozója az agykéreg.