A dalmata ősi jugoszláv fajta; már az ókori leletek között is szerepelnek a dalmatához eléggé hasonlító pöttyös kutyák. Nyilván ennek alapján vélik úgy, hogy az egyiptomi agár és a dog keresztezéséből keletkezhetett; mások szerint viszont a bengáli vizslák leszármazottja. Mindenesetre nem agár és nem is dog, de nehezen sorolható be bármelyik fajtacsoportba. Az ókorban gyors, szívós, nagy testű kutyák lehettek, s inkább a dogokhoz, mint az agarakhoz hasonlítottak, de ez a típus a középkorban valószínűleg kiveszett, majd agárszerűbb, könnyebb változata terjedt át Európába. Hitelt érdemlő forrásokból annyi megállapítható, hogy 4-600 évvel ezelőtt egyes törzseit már ismerték Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban; Angliában is legalább 300 éve tenyésztik.

Ma ismert típusát tulajdonképpen az angol tenyésztők rögzítették, és pöttyös kutyának, ill. kocsikísérő kutyának, később hintókutyának nevezték - elárulva ezzel feladatát. Főként a lovasok és a postakocsik kísérőjeként, védelmezőjeként szerepelt, kezdetben falkában, később kisebb csoportokban. A fajta első standard leírása 1850-ből való. Ezt később újra és újra módosították, majd végleges formájában 1962-ben rögzítették.

A dalmata ma már szinte az egész világon népszerű kedvenc, de házőrzőnek, vadászkutyának, ill. őrző-védő ebnek is igen hasznos. Értelmes, tanulékony, fölöttébb aktív kutya; különösen vonzódik a gyerekekhez, békés természetű, ritkán válik morózussá.