A kutyatenyésztés gyakorlatában, ha nem is túl gyakran, de előfordul, hogy a kölykök felneveléséhez dajkakutyára van szükség. Ha sikerül rávenni a szukát, hogy övéi mellett idegen kölyköket is befogadjon, akkor azokkal úgy viselkedik, mintha sajátjai lennének. Néha előfordul, hogy miután megszagolta a "vendégeket", nem törődik tovább velük. Az is megtörténhet, hogy az anyakutya eltávolítja a kölykei mellől az idegen kiskutyákat, sőt megöli őket; akad viszont olyan szuka is, amelyik más alomból ellopja a kölyköket, mintha saját alomszámát akarná növelni.

Megfigyelték, hogy az idegen kölykök befogadásának legfontosabb feltétele, hogy ugyanolyan szaguk legyen, mint az anya saját újszülötteinek. Éppen ezért néha bekenik a más alomból származó kölyköt a dajkakutya céljára kiszemelt állat hüvelyváladékával vagy tejével, de ennél sokkal egyszerűbb, ha a dajkakutya saját kölykeit egy-két órára eltávolítják, és az idegen kiskutyákat melléteszik. Amikor a kölyköket visszahelyezik, egyenként odatartják őket a szukához, hogy megnyalhassa a kiskutyákat; ha ezt az idegen kölykökkel is megteszi, majdnem bizonyosra vehető, hogy nyugodtan együtt lehet hagyni őket.