Balto filmkritika

Először megijedtem, hogy rossz filmet töltöttem le, mert egy rajzfilmet vártam, de élőszereplős nyitójelenetek voltak. Aztán arra gondoltam, hogy biztosan olyan a Balto is, mint a 101 kiskutya – tehát van rajzolt verziója és van színészekkel, kutyákkal forgatott film is belőle.

Nos, itt más a helyzet még. A film első és utolsó pár perce élőszereplős, míg a tartalom 90%-a rajzolt. Fura megoldás, de nem volt annyira szokatlan. Közben szerencsére nem váltogatták.

Maga a film tökéletes a gyerekeknek, azt hiszem. Felnőtt fejjel persze vannak benne nagyon eltúlzott jelenetek és karakterek, de a gyerekeknek valószínűleg pont ez kell, mert ők még nem látják annyira az áranyalatokat az emberi viselkedések között.

A Balto is egy olyan mesefilm, amiről érdemes utána nyugodt körülmények között beszélgetni. Ráadásul a film alapproblémája minden eddiginél aktuálisabb a mai Európában. Amerikában viszont már a 90-es években is az volt..

Cselekmény: Balto egy kutya és farkas keverék (ez lehetséges, lásd Csehszlovák farkaskutya), de külsőre inkább farkas – ezért a legtöbb kutya és a legtöbb ember bizalmatlan vele szemben. Egyaránt az emberi és az állati társadalom szélére sodródik, csak a többi „kitaszítottal” van jó kapcsolatban. Neki mindent duplán kell bizonyítani, de még akkor sem ismerik el az eredményeit. A kutyákhoz szeretne tartozni, pedig a farkosok szívesen látnák maguk között. Beleszeret egy olyan kutyalányba, akinek a gazdája megbetegszik, így végül Baltonak lehetősége lesz bizonyítani erejét, bátorságát és kitartását.

A film vége felé kezdi elfogadni, hogy legalább annyira farkas, mint amennyire kutya is egyben, meg persze a dolgok is jóra fordulnak, szóval a szokásos „happyend”. :)

A film igaz történet alapján készült, persze nem a kutyák szerelmére gondolok, hanem arra a színhúzó teljesítményre, aminek Balto is részese volt.

Maga film egy kellemes kikapcsolódást biztosít, persze a maga kiszámítható módján. Ez még egy igazi, klasszikus mese, ami minden korosztálynak ajánlott. Ha pedig érdekes a film mögötti történelem és a könyörtelen valóság, akkor tekerj itt lejebb..

De előbb nézd meg a mesét! :)

5...

4..

3...

2...

1...

1925 januárjában a nyugat-alaszkai Nome városában kezdődő diftériajárvány jelei mutatkoztak. A tél kellős közepén az oltóanyag odaszállításának egyetlen lehetséges módja a kutyaszán volt. Húsz hajtó és mintegy százötven kutya öt és fél nap alatt teljesítette a Nenana és Nome közötti 1085 kilométeres távot. Az utolsó szakasz egységének vezérkutyája, Balto a New York-i Central Parkban kapott szobrot.

A posta alkalmazottai – akik nehéz munkájuk miatt megbecsült emberek voltak – között voltak a legjobb kutyaszánhajtók, többségük atabaszk származású.

A váltó első egysége „Wild Bill” Shannon volt, aki január 27-én este 9 órakor vette fel a kilenc kilogrammos csomagot a nenanai vasútállomáson, és azonnal nekivágott az útnak, kilenc még tapasztalatlan kutyájával (vezérkutyáját Blackie-nek hívták). Az indulásakor a -45 °C-os hőmérséklet később tovább süllyedt, Shannon a szán mellett futott, hogy ki ne hűljön, de így is hipotermiás állapotba került. Egy szakaszon le kellett térniük a lovak által tönkretett ösvényről a folyó jegére. Hajnali háromra ért Mintóba, arca egyes részein fagyási sérülések voltak, a hőmérséklet ekkor már -52 °C volt. Tüzet rakott és felmelegítette a szérumot, majd négy órányi pihenés után három kutyáját hátrahagyva tovább indult. (Nem sokkal azután, hogy visszatért értük, a kutyák elpusztultak, és egy negyedik szánhúzóját is elvesztette.)

Ha pedig mindez nem lenne elég, olvasd el az egészet, mert a mai aggyal, a fullextrás életkörülményeink között egészen elképesztő még belegondolni is, milyen óriási teljesítmény volt ez kutyáktól és emberektől egyaránt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szérumfutás