Te jóóóég! 2014-1961 = a 101 kiskutya című mese már 53 éves idén! Az igazán durva pedig az, hogy ennek ellenére - egy-két buta résztől eltekintve - tetszett, simán lekötött arra a kb. 80 percre.

Az nem tetszik és azt nem értem, hogy ha már a kutyák egymás közt beszélnek, mindenféle állatok egymás szavát megértik, akkor miért kellett a vonyításokat eredetiben kutyahangon hagyni akkor is, amikor a kutyák beszéltek egymással. Persze valamilyen szinten megértem, hogy kellett bele ez pár a jellegzetes kutyás hang és hülyén is hangzott volna szinkronosan is kicsit, hogy "Segíííts, eltűnt a fiaaaaaam". Bár így leírva, nem is annyira idétlen - na mindegy. :)

Adott egy jópofa, magyar szinkronnal pláne humoros agglegény kutya (Pongó), aki kissé unja már az egyedülállók gondtalan életét, ezért úgy dönt, hogy ő és a kis kedvence (a gazdája) becsajoznak. Az elhatározást a tett követi és néhány perc múlva már fel is tűnik az ideális kutya-gazdi páros.

Némi közreműködéssel sikerül is összehoznia a két embert, míg az ő jutalma Perdita szerelme. A következő pillanatban már től vagyunk a házasságon és félúton vannak a kiskutyák is...

Mondtam már, hogy ez a mesefilm dalmatákról szól? Csak mert ez annyira természetes. Vagy van olyan, aki eddig nem ismerte semmiféle formában? Igaz, én életemben most láttam először, 32 évesen... de azért én is tudtam, hogy sok dalmata lesz benne!:)

Gondolom azzal sem árulok el nagy titkot, hogy van egy csúnya néni a mesében (Szörnyella De Frász), aki imádja a különleges bundákat és valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy az összes - időközben megszületett - dalmata kölyök kell neki.

A cselekmény nem túl bonyolult, így többet nem is írok róla. Ha még nem láttad, és kutyafüggő vagy, mindenképpen nézd meg!