Hát igen, nem könnyű a népszerű filmek folytatást megírni, pláne ha az első rész nem sok mozgásteret ad az alkotóknak. Kb. ez a helyzet a "101 kiskutya 2. - Paca és Agyar" című rajzfilm második részével is. Ne értsd félre, ez a mese is kedves, szerethető és biztosan izgalmas is egy gyerek számára és senki nem kényszerített rá, hogy megnézzem...

De akkor is.. kb. az egész rajzfilm alatt az volt az érzésem, hogy ezeket a karaktereket és ezeket a szituációk ezerszer láttam. A kapcsolódó poénokat szintén. Hogy 2002 előtt vagy utáni láttam őket, nem tudom - de gyanítom, sok más film koppintotta erről. (Így csak az én hibám, hogy ezt néztem később.)

Alapszituáció: Az tök jó, ha összezárunk 101 dalmata kutyát egy átlagos sorházi lakásba, hiszen a cukiságfaktor a maximumra tör és mindenki boldog ebben a tökéletes családban - de bizony előkerül az örök probléma. Ha az ember nem tartozik közösségbe, akkor szomorú. Ha közösségbe tartozik, akkor meg az a baja, hogy nem ismerik el az egyediségét.

Egyéb információk és sablonos dolgok:

• Adott Pongó, az apakutya, aki már kezd belefáradni a sok kölyökbe, meg kellően szétszórt és hogy-hogy nem, fel sem tűnik neki, hogy az egyik kölyök (Paca) eltűnik.
• Nem sokkal ezután a család vidékre költözik, ahol hogy-hogy nem, kiderül, hogy a korábban soha nem látott ház bizony nem egy luxuspalota, hanem egy nagy rakás ...
• A kis Paca kutya már eddig is rajongott egy TV-sztár kutyáért, de most hogy egyedül maradt, nem a családot keresi, nem a háznál marad, hogy hátha visszajönnek érte, hanem egyből elmegy egy tök ismeretlen helyre, hogy majd összefut a bátor Agyar-ral.
• Agyar persze, hogy-hogy nem, mégse bátor, mégse okos, hanem erősen átlagon aluli, aki eljátszani tudja a hőst.
• Van egy hű társa, akiről kiderül, hogy nem hűséges, sőt meg akart tőle szabadulni és átvenni a helyét pl. a szukák szemében...
• Mert hogy-hogy nem, az összes szép kutyahölgy a magas, jóképű sztárt akarja, nem pedig a kicsit átlagos társát.
• Közben kiderül az, amit mindig is tudtam, hogy a modern "művészet" nem sokat ér...

Őszintén nem tudom, hogy a készítők a gyerekeket akarták a szórakoztatás mellett neveli is azáltal, hogy az élet nagy igazságaira felhívják a figyelmet - vagy csak ennél sablonosabb dolgokat nem tudtak volna kitalálni, de tény, hogy ez a szemlélet nem az első rész folytatása. Az csak kedves, aranyos és egyszerű akart lennie - ami sikerült is. Ez többet akart (vagy csak a bevételt?), de kissé túlzásba vitték.

Anyu, apu, gyerekek együtt nézhetik, de a szülők vegyék figyelembe, hogy ez csak egy folytatás, ahol a fő motiváció inkább volt a bevétel, mint a történet lezárása. Különben is, ha annyira folytatni akarták volna, akkor nyilván nem 40 évvel később készült volna el.