Figyelem! Ez nem egy tudományos cikk, hanem főleg a saját véleményemet tükrözi, sokszor felételezésekre épül.

Sokan gondolják azt, hogy a farkas megszelídítése nagyon hosszú ideig tartott, azonban a legújabb tudományos kísérletek azt igazolják, hogy a farkas gyakorlatilag már egyetlen generáció alatt megbízható társsá válhat olyan szempontból, hogy az embereket nem támadja meg soha. Újabb elméletek szerint nem a felnőtt állatokat csalták oda az emberek zsákmányának maradékaival, hanem eleve kölyköket kerestek. Ez nem jelenti azt, hogy az ember társa lesz és azt sem, hogy az embert akár csak partnernek is tekintené az életében, sokkal inkább egy "kedves ismerős"-ként tekint az emberre.

Miután láttam a Farkaslesen című dokumentumfilmet, számomra sokkal valószínűbb az a verzió, hogy a farkast kedvencként kezdték el tartani, illetve eleve a közös munkában reménykedtek és ennek megfelelően nem csak a maradékot kapta, hanem igenis megbecsülték és amennyire csak tudták, jól táplálták őket. Ez eleve az alapfeltétele kellett legyen annak, hogy a farkas ne menjen vissza végleg a vadonba az éhség miatt.

A Farkaslesen című filmben látjuk, hogy a farkas eredeti állapotában nem alkalmas arra, hogy az emberrel vadásszon, mert nem vár tőle és nem ad neki segítséget. Ugyanakkor a mai kutyák sem egyformák – jelentős különbségek lehetnek a jellemük és viselkedésük között is. Én akár azt is el tudom képzelni, hogy 1-1 különlegesen emberszerető egyed vagy kisebb populáció akár a teljes faj kialakulásának a fejlődését is néhány éven belül átalakította.

A másik – széles körben sokkal elfogadottabb – nézet szerint a mai kutyák ősei évezredeken keresztül az emberi közösségek maradékait kapták mindössze, amit az emberek nem ettek már és csak emellett vadásztak néha maguknak kisebb állatokat.

A filmekben gyakran látjuk azt, hogy a sovány, kóbor kutyák szaladgálnak az utcán az ókorban és a középkorban is... de szerintem a lényeg nem változott az utolsó 2-3.000 évben sem. Szerintem tehát a kutyák etetése mindig is két egymásnak homlokegyenest ellentmondó irányzat között váltakozott.

A gazdagok ha munkára tenyésztették őket, ha kedvencként tartották, akkor is nagy becsben tartották, ezért a legjobb – kutyának való – ételt adták nekik. Gyenge, beteg kutyával nem lehet vadászni és nem lehet társaságba sem vinni, ezért a kutya helyes etetése, táplálása fontos szempont lehetett. Hogy egyes tulajdonosok mit tartottak kutyának való ételnek, az pedig természetesen országonként és régiónként változhattak. Nem vonom kétségbe, hogy sokan a csontot tartották akkor a legmegfelelőbbnek.

A szegények sokszor önmagukat és gyermekeiket sem tudták etetni, így értelemszerűen ha voltak is kutyáik, természetesen csak a maradékot kaphatták.

Fontos megjegyezni, hogy korábban szinte minden kutyafajtának volt munkája, tehát a kedvencként való tartás közel sem volt annyira elterjedt, mint napjainkban. Ma sok helyen már gyerek helyett tartanak kutyát és sokan pontosan ugyanúgy elkényeztetik.